fbpx Lantos Csaba | Bankárképző Mentorprogram
Lantos Csaba

Lantos Csaba

Miért tartja fontosnak, hogy mentorként részt vegyen a Mentorprogramban?

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy annak idején kiváló szakemberek kísértek figyelemmel pályafutásom első lépéseit. Igyekeztek átadni azt az élettapasztalatot és bölcsességet, melyet egy hosszú és sikeres életúttal szereztek meg. Úgy gondolom, hogy az ő iránymutatásuk segített elérni azokat a szakmai és morális célokat, melyeket kitűztem magam elé. Büszke vagyok arra, amit e nagyszerű emberek támogatásával elértem. De ez a siker egyszersmind felelősség és kötelezettség is: fontosnak tartom, hogy ebből tovább tudjak adni valamit a következő generációnak.

Mit kaphat a mentoráltja Öntől?

Nagyon rövid idő egy fél év, de remélem arra elegendő, hogy az általam fontosnak tartott viszonyítási pontot megismertessem a mentoráltjaimmal. Szívesen bevonom őket az aktuális projektekbe is, remélve, hogy ezzel hasznos gyakorlati ismereteket is szerezhetnek az elméleti oktatás után. Nagyon büszke vagyok arra, hogy mentoráltajaim közül többeket most már a saját csapatomban tudhatok kollégákként, másokat pedig segíteni tudtam abban, hogy a számukra ideális irányban induljanak el a karrierépítés útján.

1986-ban végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdász-szociológusként.

A Budapest Banknál kezdte pályafutását, majd 2000-ig a Creditanstalt csoportnál különböző vezető beosztásokban dolgozott, előbb az értékpapír kereskedelmet irányította, majd a befektetési alapkezelőt vezette, az utolsó három évben az egész csoportot irányító befektetési bank – a CA-IB – vezérigazgatója lett. Ebben az időszakban részt vett a magyar értékpapír piac újjáélesztésében, a Budapesti Értéktőzsde alapító Tőzsdetanács tagja volt egy tucat esztendőn keresztül, majd évekig a BÉT Felügyelő Bizottságának elnökeként tevékenykedett.

2000-től 2007-ig az OTP Bank igazgatósági tagja, vezérigazgató-helyettese volt, a lakossági üzletágat vezette.

2007-től saját befektetéseiből kialakított cégcsoportot irányítja.

Tagja számos nagyvállalat igazgatóságának, felügyelő bizottságának:

  • KELER Zrt. és KELER KSZF Zrt. – Igazgatóság elnöke
  • FHB Jelzálogbank Nyrt. – Felügyelő bizottság elnöke
  • Richter Gedeon Nyrt. – Igazgatóság tagja
  • MET Holding AG. – Igazgatóság elnöke
  • Gutmann Magyarország Befektetési Zrt. – Felügyelő bizottság tagja
  • Magyar Posta Zrt. – Felügyelő bizottság elnöke
  • Tőkepartner Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. – Igazgatóság tagja
  • Libri-Shopline Nyrt. – Felügyelő bizottság elnöke
  • Dunamenti Erőmű Zrt. – Felügyelő bizottság elnöke
  • Róbert Károly Magánkórház Zrt. – Igazgatóság elnöke
  • Főnix-Med Zrt. – Felügyelő bizottság tagja
  • A legrangosabb hazai tudományos elismerés, a Bolyai-díj egyik alapítója.

Mentoráltak

Radnai Kristóf
Gockler Dániel
Ribári Krisztina
Kiss Borbála
Símity Milán
Ferhan Gábor
Buksa Miklós
Soltész Attila
Nyemecz Fruzsina
Hargitai Ádám
Erdős Tamás
Fischer Bálint
Bitay Zsolt
Kiss Gábor